Ajánló >

Súlyosabb ítélet a Budapest Airport Zrt. volt jogászainak

Jelentősen súlyosította a Budapest Airport (BA) Zrt. egykori jogi előadójának és jogi igazgatójának minősített vesztegetés miatt első fokon kiszabott büntetését a Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett másodfokú, javarészt jogerős döntésében.

A volt jogi előadó, Sziebert György az első fokon kiszabott öt év szabadságvesztés helyett hét évet kapott, az egykori jogi igazgató, Rényi-Vámos Krisztina pedig két év felfüggesztett helyett öt év letöltendőt. Az eljárás során megvádolt ügyvédeket ugyanakkor felmentette az ítélőtábla.
A repülőtéri vesztegetés vádpontjának lényege az volt, hogy a BA két jogásza 2008-ban jogtalan előnyt kért azoktól az ügyvédi irodáktól, amelyekkel megbízási szerződést kötött a cég, azaz a megbízás elnyeréséhez a megbízási díjból vissza kellett osztaniuk a szerződő partnereknek a BA két jogásza részére.

Emellett más korrupciós cselekmények is szerepeltek a vádiratban. Az egyik egy ingatlanügy volt, amelyben első- és másodfokon egyaránt felmentés született, a másikban pedig tetten érték Sziebert Györgyöt. E cselekmény elkövetésekor, 2009-ben már a BKV jogi igazgatójaként több mint tízmilliós kenőpénzt vett át a szerződés-nyilvántartó rendszer kiépítésével kapcsolatban. Ebben a vádpontban Sziebert maga is elismerte felelősségét.

Az ügy érinti azt a 2006-os taxistendert is, amelyben Rényi-Vámos Krisztina mint a már privatizált BA jogi igazgatója működött közre.
Rényi-Vámos a BA Zrt. 2005-ös eladása után is pozícióban maradt, Sziebert 2006 és 2007 között a társaság minibuszüzletágának ügyvezetője volt. Ez utóbbi eladása egy külön történetben szintén emlékezetes botrányba fulladt. A német Hochtief 2007 nyarán vette át a Budapest Airportot. Rényi-Vámos ekkor még Reinhard Kalenda elnök és a későbbi vezérigazgató Jost Lammers bizalmát is élvezte.

Az összesen 13 vádlottas mostani ügy – három, másodfokon felmentett ügyvédet leszámítva – a tábla másodfokú ítéletével szerdán jogerősen lezárult. A három felmentett ügyvéd vonatkozásában az ügyész tartott fenn három nap gondolkodási időt a fellebbezésre.

( MTI – Légiközlekedés Online )