Ajánló >

Repülési ismeretek kezdőknek és földkerülőknek

Tanácstalanul forgattuk egy darabig a Földkerülő Expedíció előző cikkünkre reagáló, finoman szólva is barátságtalan  “válaszát“, amely a Facebookról indulva időközben bejárta a média egy részét is. Azt gondoljuk, hogy az alternatív valóság meddő boncolgatása nem vág lapunk profiljába. Kellemetlen, hogy az expedíció össze akarja mosni a támogató és aggódó szakmai kritikát olyan ügyekkel, amihez semmi közünk, de ennek kezelésére nem mi vagyunk hivatottak.
Viszont újabb komoly szakmai kérdőjelek merültek fel a leírtak alapján, amelyek jóval szélesebb kört érintenek egyetlen pilótánál. Ide értjük a repülőgépek gyártását, módosítását (…), hatósági engedélyezését, biztosítását, külföldön való üzemeltetését, és általában a szakmai szabályok napi használatát a repülésben.

Verbális bozótharc helyett igyekszünk mindenki számára hasznos felületen boncolgatni a felmerült témaköröket. Ezért – mivel eddig ilyen a lapban nem volt, – útjára indítjuk Repülési ismeretek valamint a  Reporvos alrovatunkat is. Előbbivel egyrészt szeretnénk könnyíteni a repülést kedvelő olvasóink tájékozódását a sok három és négybetűs rövidítés, szaknyelvi fogalmak értelmezéséhez, másrészt felkerülnek olyan anyagok, amelyek a “haladóknak” is szólnak. A repülést nagy rutinnal űzők, képzett oktató kapitányok, kis és nagygépes “szakik”, balesetvizsgálók és egyéb területek ismerői így nem, vagy nem csak alkalmi kritikákat fogalmazhatnak meg, hanem segítségükkel felépíthetünk egy valóban hasznos és ingyenes tudásbázist mindenki hasznára.

A Reporvos rovattal – félreértés ne essék – nem mentális kérdésekre akarunk célozgatni, hanem egy olyan sarkot hozunk létre a lapon belül, ahol a repülés végrehajtás és a légiutazás egészségügyi vonzataival és követelményeivel foglalkozhatunk.

A fenti két alrovat soron következő témái a teljesség igénye nélkül:

– NOTAM -ok ( Értesítések, amelyekre odafigyelve a tervezett útvonalunkról már előre tájékozódhatunk, beleértve az ott létesülő, változó vagy épp szünetelő szolgáltatásokról, pályák, repterek zárásáról…stb. )

– Légterek típusai ( Ellenőrzött vagy nem, melyikben mivel, hol és hogyan szabad repülni …stb)

– Engedélyek és irányítók ( Információs és irányító szolgálatok, ATC engedélyek, rádiózás )

– Repülőgépek kategóriái és engedélyei ( Hogyan “vizsgáznak” a repülőgépek, mire érvényesek a papírok )

– Magasság és légnyomás ( A repülés élettani hatásai különböző magasságokban, oxigén, nyomásváltozás, hideg hatásai )

Ezek az első témáink. Maradjanak velünk! A hírek után visszajövünk 🙂

– PJ –