Azt is kitesszük, aki nem lop! – Szolgálunk és védünk Ferihegyen
Nem találtak lopott vagy bűncselekményre utaló tárgyakat azoknál a földikiszolgálóknál, akiket a rendőrség (RRI) éber közreműködésével azonnal kiraktak a repülőtérről. Saját mobiljukat viszont maguknál tartották, ami a Budapest Airport repülőtérrendjének nyári módosítása óta hivatalosan nekik nem megengedett, ám olykor a munkához is jó ha van. Megpróbáltunk utánajárni a fordított hatású rendőri intézkedés hátterének, valamint annak is, hogy a rendőrség milyen jogi alappal dolgozik be a repülőtér őrségének. Érdekes az is, hogy hogyan jut el a repülőtérrend módosítása az alkalmazottakhoz.
Az eset messze nem egyedi, több céget érint különböző földikiszolgáló munkakörökben, ezért igyekeztünk több pórul járt dolgozót is megkeresni. A történetekben az a közös, hogy a dolgozók a rendőri ellenőrzésbe önként beleegyeztek, ruházatuk és személyes tárgyaik átvizsgálása alapján nem követtek el jogszabálysértést, gyakran nem tudtak a repülőtérrend csak rájuk bevezetett változásáról sem.
Első körben magához a repülőtérhez fordultunk, ahol azt az infromációt kaptuk, hogy “a változásokról minden cég védelmi vezetője pontos tájékoztatást kapott, az ő feladatuk volt értesíteni erről az embereket.” Ez a fentiek alapján csak részben volt sikeres, de kétségtelenül találkoztunk dolgozóval, aki ismerte a változást, mégis volt nála telefon. Ugyanakkor a nyári változás után is érkeztek földikiszolgálók, akik elvben már eleve ismerik az új rendszert. Érdekes színfoltja a történetnek az is, hogy miközben ígéretet kaptak egyes betonon dolgozók, hogy kapnak szolgálati telefont (amelyen korlátozottak az elérések, és könnyen ellenőrízhetők a hívások) – ez nyár óta nem történt meg. Így a dolgozók esetenként a munkájukkal összefüggő telefon és netkommunikációhoz is a saját telefonjukat használták mostanáig.
Amiben viszont cégvezetők és alkalmazottak is egyetértenek, az az, hogy a repülőtérrend felügyeletét ellátó fegyveres őrség (FBÖ) a módosítás bevezetése óta sem problémázott a dolgozói magántelefonokon, ebből ügy nem volt eddig.
Volt aki még arról is beszámolt, hogy az előtéri ellenőrzések alkalmával, mikor az RRI munkatársa előtt pakolták ki a munkaruházatuk zsebeit, a rendőrnek sem volt mostanáig problémája a telefonnal.
Ez azonban mára a múlté.
Sajtóhiszti után rendőri megfelelési kényszer?
Az kétségtelen, hogy van nyomás a csomagtémán ha kell, ha nem. A sajtó erre hivatott része szeret felületes munkával, akár becsületes emberek általánosító gyalázásával is pézt keresni, ami a téma szinte kizárólagos bulvárszintű “feldolgozásán” kiválóan látható is. Október vége óta újult erővel megy a hangulatgerjesztés egy bizonyos római járat farvizén. Az Index egy nem túl gusztusos, de legalább primitív módszerrel gyűjtötte össze magának a muníciót: meghírdették az olvasóknak, hogy panaszkodjanak. Tehát nem statisztikát készítettek, hanem kizárólag a negatív jelzéseket szedték csokorba. Ebből aztán egy keményen uszító képet kezdtek sulykolni: “Nulla ellenőrzés, szabad rablás”, “Virágzik a fosztogatás a budapesti repülőtéren”, “Nem csak a római gépek csomagjait fosztogatják Budapesten”. Utóbbi témában a rendőrségnek ugyan volt egy szép olaszországi fogása a kinti lopásokban, ez azonban valamiért nem lobogott napokig a honi címlapokon.
Persze mások sem akarnak kimaradni a jóból. Az Sváby (ATV) Heti Naplójának minapi youtube tükre “A magyar a világ egyik leglopósabb reptere!“ felütéssel indít, amit egyébként az “oknyomozó” anyag – nem meglepő módon – az égvilágon semmivel nem támaszt alá. … Azon kívül persze, hogy Vujity Tvrtko a Chicagóból bejelentkezve a földi közlekedésben látott problémát Ferihegyen, aminek ugye távolról sincs köze a témához. A szintén megszólaltatott világutazótól (évi 60-70 út után) sem loptak el sajnos semmit, de ahová a sajtó kiteszi a “Poggyász veszély!” (sic!) táblát, ott bizony poggyászveszély van. (Mármint nyilván arra gondolt a költő, hogy poggyászok vannak veszélyben, nem a poggyászok veszélyesek…)
Mindezek után tehát vehetjük akár normálisnak is, hogy a rendőrség tovább keményít, bár eddig is többezer járatellenőrzést hajtottak végre, amiről a sajtó vagy nem beszél, vagy ismét félrevezető módon. A járat- illetve rakodásellenőrzés az ő részükről ugyanis nem csak abból áll, hogy a rendőrök adott esetben jelen vannak a gépnél, hanem abból is, hogy ellenőrzik a betonon dolgozó kiszolgálókat, hogy mit tartanak maguknál, vagy kifejezetten rakodás után átnézik a rakodók ruházatát. Ennek során kerülnek elő olykor a telefonok, amikre most viszont rászállt a rendőrség.
A módszer az, hogy a rendőrség ellenőrzi a földi kiszolgálókat a gépnél vagy akár bárhol a munkaterületen. Ha az ellenőrzés közben kiderül, hogy nincs náluk bűncselekményre utaló bizonyíték, poggyászból származó holmi, lopott áru, pénz, de magántelefont találnak náluk, rájuk hívják a Budapest Airport őreit (FBÖ). Ezek után az ilyen dolgozókat eltávolítják a repőtérről, belképőkártyájukat bevonják. Pontos adataink nincsenek, de eddig hat munkavállalóval beszéltünk, és úgy tudjuk, további körülbelül 10 esetben történt hasonló intézkedés. Viszont öröm az ürömben, hogy ha bűnözőt nem is sikerül fogni, a telefonfogásokat el lehet számolni a rendőrségi elöljáróknak, rakodó is kevesebb lesz – legalább addig, míg az ügyük tart. Szinte mindenki jól járt…
Szerettük volna tehát megtudni a rendőrségtől az alábbiakat:
– Milyen jogszabály alapján dolgoznak be a Budapest Airport őrségének (FBÖ) a dolgozók személyes tárgyainak ellenőrzése során?
– Produktívnak tartják-e hogy éppen azokat a munkavállalókat teszik ki a repülőtérről, akiknél nem találnak lopott holmit?
Tegnap óta nem érkezik meg az ígért visszahívás a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság bűnügyi vezetőjétől… Ugyancsak kérdeztük erről a repülőteret. A tájékoztatás szerint – bár szervezetileg az FBÖ a Budapest Airport alá tartozik, valójában a rendőrség egyfajta “szakmai felügyeletet” lát el felette, az FBÖ ilyen típusú ügyeire a repülőtérenek nincs érdemi ráhatása.
Kriminális logika…
Természetesen érthető, hogy vannak szabályok amik mindenkire vonatkoznak. Ezek azonban nem ilyen szabályok. A személyes telefon tilalma kizárólag a földikiszolgáló dolgozókra vonatkozik, mivel az elképzelés szerint így nehezítik a kapcsolattartást a potenciális tettestársakkal. Azonban bárki más bejár a csomagosztályozóba vagy a repülőgép körüli közvetlen munkaterületre, annál lehet magántelefon. Az intézkedés tehát önmagában is diszkriminatív, és gyakorlatilag válogatás nélkül gyanúsítja a földikiszolgálókat. A pórul jártak közt vannak járművezetők, rakodók, de a teljes listát még nem ismerjük. Az érintett cégek vezetői egyébként szintén aránytalan és káros intézkedésnek tartják a végrehajtás ilyen formáját, különösen mert az első alkalommal, közbülső szankció nélkül azonnali hatállyal ellehetleníti az egyébként jól dolgozó munkavállaló foglalkoztatását.
A rendőrség részvétele a végrehajtásban viszont egyébként is pikáns. A szervezettel szemben ugyanis hasonló ügyben már intézkedett az alapvető jogok biztosa is (AJB-7948/2013.), amikor a rendőrség a saját állományát kezdte megregulázni a magántelefonokat illetően. Ugyancsak hasonló ügyben már 2005-ben lépett a VPOP-vel szemben az állampolgári jogok biztosa.
Nem gondolnám azt sem, hogy az én ötleteimre szorulnak a csomagosok között világszerte előforduló bűnözők, ezért – no meg azért mert sajnos nem beszél velem az illetékes – ezúton ajánlom repülőtérrend készítőinek, és a kontraszelekcióban jeleskedőknek, hogy figyeljék meg, hogyan lehet mobil nélkül is kiválóan kapcsolatot tartani mások orra előtt, ha valaki erre van képezve (… remélem azért, hogy a videó megtekintése után is megengedett lesz, hogy a földikiszolgálók a kezüket használják a munkaterületen …):
A megoldást tehát egészen máshol érdemes keresni, lehetőleg az ésszerűség határain belül. A területet az utóbbi idők hisztériáiban bűnözőként kezelő média, az intézkedések, a közvélemény sikeres felhergelése, a napi kapcsolatokban és érintkezésben érezhető előítéletek morálisan is egyre negatívabban érintik. Sem ez, sem a most megindult intézkedéshullám nem segít, hogy a becsületes többség egyáltalán megmaradjon az állományban.
Talán meg kell várni, amíg ember híján a fapados jegyben benne foglaltatik majd az utasok saját kezű géprakodása is…
Ha ezt mégsem akarjuk, akkor a tisztességes belső ellenőrzések mellett a tisztességes munkaerőt tisztességes áron meg kell vásárolni a munkaerőpiacon, nem pedig azzal elütni a dolgot, hogy ha “ezek” többet keresnének, akkor is lopnának. Ennél kevés embertelenebb, dehonesztálóbb megnyilvánulást hallani az iparágban, ezt viszont egyre gyakrabban. Kimondva-kimondatlanul tehát intézményesült az egyébként szóban oly gyakran bírált általánosítás és előítélet.
A csomagbajokat ez persze nem oldja meg, de a valós megoldásnál kényelmesebb és főleg olcsóbb…
– PAN –