Csomagfosztogatás Ferihegyen – A jéghegy csúcsa

Mélyen gyökerező, rendszerszintű bajok a háttérben, bulvár és revolvermédia, tanácstalan utasok a frontvonalban … Tényleg mindenki lop a reptéren? Mi vagyunk a világ szégyene? Kik a szereplők a darabban? Mit tehet a hatóság, a légitársaságok, a rendőrök és a repülőtér? Mai cikkünkben nagyobbrészt ez a téma, illetve a második cikkben főképp a felelősökről illetve azokról lesz szó, akik tesznek, vagy épp nem tesznek a probléma ellen. Ugyancsak igyekszünk végül egyértelmű választ adni arra is, mit tehet maga az utas a saját nyugodt utazásáért. Mint látni fogjuk, ez sem kevés…

A média lelkesen kavarja…

Az elmúlt hetekben tehát a sajtó többsége csúnyán leszerepelt csomagügyben, bár az elvárt botrányszintet nyilván mindenütt sikerült tartani. Első körön a repülőteret vádolták, mint a probléma első felelősét, a felelősség hárítóját. Ahogy aztán elkezdtek bizonyos részletek kiderülni, folytatódott azok változatos koncepciók szerinti tálalása, és a piszok kenegetése. Aki belülről ismeri a repülőteret gyorsan rájön, melyik médiumnak mi a célja az üggyel, urambocsá melyik újságírónak mi a feladata. A Magyar Nemzetben (MNO) pl. “véletlenül” még akkor is a Malév Ground Handling cégérével illusztrálják a problémát, amikor épp nem sikerült hamis címekkel kedvében járni a konkurenciának. A lap annak a Budportnak a lelkes PR szekértolói  közé tartozik, amely mindössze pár hónapja és nagyon-nagyon kicsiben (1 gép/nap) foglalkozik rakodással. Így igen pikáns az ötéves kiváló referenciára való utalás az MNO-n és vele a másodközlő Kurucinfón is…
A Népszava a szokásos politikai mocskolódásra használja az ügyet a rendőrség ellen és persze némi nemzetbiztonsági riogatásra is.
A honi média alsó bugyraiban kavaró lapok (Bors, Ripost)  odáig mennek, hogy “a tolvaj rakodók” illetve “a ferihegyi repülőtér tolvaj dolgozói” minimum félreérthető, általánosító kifejezéssel sokkolnak a szalagcímekben.
A sajtó nagy része a tényleges felelősség feltérképezésével nem nagyon foglakozik, viszont ráülve a téma “metoo” kampányára előadja, melyik szerkesztőségi munkatárs melyik ázsiai, afrikai, Budapestről közvetlenül el sem érhető város felé/felől járt pórul a csomagjával – átszállások után, ahol négy-hat rakodáson is átesik a csomag. A hasznos információ tehát ezekben is zéró.
A korrektség kedvéért ki kell emelni, hogy az ügyben elsőre pocsékul teljesítő !!444!!! és Index végül többedik próbálkozásra legalább a fontosabb szereplők feltérképezéséig és pár épkézláb alapkövetkeztetésig is eljutott.

A Music FM megmondóműsorában (Önindító) viszont Bochkor Gáborék szokás szerint most sem érezték szükségét, hogy az egyszerű lejáratáson legalább látszólag túllépjenek, esetleg pl. megtudjanak valamit a Budapest Airporttól. A repülőtéri szolgáltatásokat a Budapest Airporttal azonosító médiacsinálók – fogalmazzunk így – ugyanúgy nincsenek képben a csomagkezelés rendszerszintű alapkörülményeivel, mint a Music FM műsorában a teendőkről és a helyzetről megszólaló NFM Repülőtéri és Légiforgalmi Hatósági Főosztály vezetője. Utóbbi sem kis probléma, a közvélemény felé mégis alapjában a média felelőssége óriási, amiért az olvasó/néző a homályosan megcélzott bűnbakok kárhoztatásán nem jut túl. Nem tudja meg pl. az utas, hogy utazáskor hogyan előzhetők meg a hasonló esetek könnyűszerrel. A rögtönítélő hangulatkeltés persze mindig egyszerűbb a média számára, mint a lényeges információk beszerzése, megértése.

Az utas helyzete

A közkézen forgó történetek közös pontja, hogy valójában nagyon kevés olyan konkrétumot tartalmaznak, amiből egyáltalán a vádak jogos címzettje megállapítható. Az utasok a problémás esetek többségében azt tapasztalják, hogy a feladott poggyászukat vagy esetleg a beszállításkor hely hiányában csomagtérbe küldött kabinpoggyászukat valaki felnyitja és megdézsmálja.  Hogy ez az indulásnál, közbülső átrakodásánál vagy a végcélba érkezésnél történik-e, arra legfőképp csak áttételesen lehet következtetni. Általában minél később derül fény a lopásra, annál nehezebb rekonstruálni a történteket.

A csomagokat eleve érkezéskor, a szalagról való levétel után – saját érdekünkben – ellenőrizni kell. Ha megtörténik a baj, azt azonnal, helyben jelezni kell – elsősorban a légitársaságnak és/vagy a társaság által megbízott utaskiszolgáló cégnek. Ha a csomagot nemcsak kinyitották, de abból érték tűnt el, a helyi rendőrségi szervezetnél is azonnal jelezni és jegyzőkönyvezni kell. Budapesten ez az RRI (Repülőtéri Rendőr Igazgatóság). Emellett a repülőtérnek is érdemes jelezni a problémát (Az elmúlt napokban ezt immár kérte is a budapesti repülőtér, de külföldön is bátran megtehetjük, legfeljebb – mint legtöbbször – ők is a rendőrségre irányítanak.)

Ehhez képest sajnos az utasok nagy része csak otthon vagy a szállodában ellenőrzi az értékeit, ahonnan már intézkedni is nehezebb, ha ez egyáltalán megtörténik, bármilyen kártérítés pedig a reptérről távozván már reménytelen.  A lopások egy komoly hányada emiatt nem is jut el semmilyen bejelentésig, eljárásig. Olykor viszont ennek ellenkezője is megtörténik, vagyis olyan kárigénnyel jelentkeznek az utasok, amelyek vagy nem valósak, vagy több értékről szólnak, mint ami valójában elveszett. Amikor a sajtó kampányszerűen keres károsultakat, akkor ez utóbbi tábor is húzza a mérleg serpenyőjét. Ennek ellenére most csak a tényleges lopásokkal foglalkozunk.

Mi változott hirtelen Budapesten? 

Röviden: semmi… Hirtelen felriadt a napi sajtó a koreai követség facebook bejegyzése kapcsán, de a szenzáció a média megszokott menetrendjében le fog csengeni. Statisztikai konkrétum a lapokban nem olvasható. Mi több, az ügyet most kirobbantó Szily László maga írta le egy évvel ezelőtt az alábbiakat “Míg az időszak elején, 2012-ben még 201 ilyen nyomozást rendeltek el, 2013-ban már csak 193-at, utána 139-et és 123-at, míg tavaly 71-szer indítottak rendőrségi eljárást kifosztott bőröndök miatt.”

A mostani hisztériában az elképesztően sokszor, elharapódzott, megállíthatatlan, rendszeres, folyamatos, sorra fosz­to­gat­ják …stb. hívószavak mögött egyszerűen nincs semmilyen mennyiségi információ, amely egy behatárolható, rossz tendenciát mutatna. Érdemes ezért másképp körülnézni. Összesített, pláne összehasonlító statisztikák eleve nem állnak rendelkezésre, lévén ezekkel az adatokkal nem szívesen büszkélkedik az iparág külföldön sem. A Budapest Airport főképp azokról az esetekről tud, amiket az utasok nekik is bejelentenek, nemcsak a fuvarozó légitársaságnak.  Ez éves szinten 50-70 esetet jelent, vagyis heti 1-2 alkalmat turistaszezontól függően. A légitársaságok nem igyekeznek érintett alvállalkozóikon túl mással megosztani a belső statisztikájukat, így a repülőtérrel sem. A rendőrségi statisztikák is hiányosak. Nagyban függenek az utasok bejelentési hajlamától.

A témakört nemzetközi szinten ismerő légitársasági és hatósági forrásaink is megerősítették, a jellemzően problémás gócpontok inkább a nagy forgalommal rendelkező elosztó (hub) repterek, ahol  erős tranzitforgalom van,  sok a vendégmunkás vagy alacsony képzettségű, esetleg nyelvet sem beszélő alkalmazottak foglalkoznak a rakodással. Például London-Heathrow, Düsseldorf, Amszterdam nemcsak a poggyász, hanem az árurakodás terén is rendszeresen küzd ezzel a problémával, Rómában is előfordul tömeges lebukás, de más repülőterek sem mentesek ettől. A kockázatot ezeken a külföldi reptereken is csak minimalizálni lehet, megszüntetni nem. Ez egy tipikus rabló-pandúr játék.

Hasonlók a tapasztalatok a világ utasforgalmának közel negyedét bonyolító USA-ban is. A nagyobb hubokon rosszabb napokon akár napi százas nagyságrendekben fordulhat elő a probléma. Miami, New York-JFK, Atlanta, Las Vegas “előkelő” helyen áll a TSA biztonsági dolgozók ellen folytatott eljárások listáján. Öt év alatt mintegy 50.000 panaszt bíráltak el, amelyekből 15.000 esetre mindegy 3 millió dollárt fizettek ki, vagyis átlagosan 200 dollárt. Ne feledjük, itt is csak a bejelentett esetekről van statisztika.

A szomszédban, Bécsben is áll a bál. Épp a hetekben cikkezik – a magyarnál jóval higgadtabban – az osztrák sajtó egy 46 millió (!!) forintnak megfelelő értékű bécsi poggyászfosztogatási ügyről. A milliomosnő gépe Schwechatról indult Németországba, de gép késése miatt a poggyászok állítólag ideiglenes tárolásra kerültek és itt történhetett az ügyvédek szerint lopás. A repülőtér a sajtóhírverés ellenére is kategorikusan elutasítja a vádakat és a felelősséget, és nem úgy tűnik,, hogy bármit fizet a hölgynek.

Mindez persze messze nem jelenti azt, hogy Budapesten ne lenne a csomagprobléma éles, valós ügy, ám tisztán kell látni, hogy a lelkes gyalázkodás, a hisztérikus “nálunk a legrosszabb” pszichózis nem vezet sehová, főképp ha nem is az illetékeseknek címezzük a kritikát.

Kik, hogyan és mit vesznek ki a csomagokból?

A Budapest Airport ismét megerősítette, hogy csomagok útja – az említett Music FM műsorban elhangzottakkal szemben – be van kamerázva Ferihegyen. Ez amellett, hogy ismert információ a repülőtéren, hatósági, földi kiszolgálási forrásaink is megerősítették. Az automatikus átvilágitási szakaszban kézzel nem hozzáférhetők a bőröndök, a csomagazonosító a rendszerkezelőknél sem olvasható.
Persze a már említett ékszerek, de más értéktárgyak, pénz, elektronika slágertermékek a repülőtéri tolvajoknál, és ebben sincs semmi újdonság egyébként.  (Például a már említett London-Heathrow repülőtéren már évekkel ezelőtt is nagyjából 1000 laptop, netbook, táblagép tűnt el hetente…) Ezeket az értékeket kiválóan kimutatja az átvilágítórendszer, vagy ha az automatizált és a rakodó nem fér hozzá, akkor pl. kézi detektor. Ezek gyorsan ki is emelhetők a poggyászból. A készpénz tán meglepő lehet, de a kötegekben szállított bankjegyek a korszerű szkennerekben jól láthatók, akár még függetlenül attól is, hogy tartalmaznak-e fémszálat. A Budapest Airporttól kapott információ szerint pl. jellemző hiba, hogy külföldi munkavállalásból hazajárók készpénzt próbálnak feladott poggyászban behozni. Amennyiben az külföldi induló állomáson az átvilágítást végző infót adhat a csomagosoknak, a pénz nem jut fel a gépükre, és itthon már senki nem segíthet. Viszont érdekes jelenség, hogy egy-egy karton cigaretta kedvéért is benyúlhatnak az erre szakosodott rakodók a poggyászba.

Nálunk nemigen megy az ilyen összejátszás

A csomag átvilágításnál meg kell álljunk kicsit, mert nem mindegy, hogy minden csomagot járat és tulajdonos szerint, szép sorban emberi szem ellenőriz a képernyőn és összepárosítja a látottakat a bőrönddel, csomagcímkével, vagy pedig – mint Ferihegyen – automatikus az átvilágító rendszer, ahol a kezelő nem tudja, kinek a csomagját látja.  A gyanús csomagok belsejét itt a rendszer “megmutatja”, a kezelő személyzet dönt, és a rendszer – csak ezt a csomagot – fizikailag is elérhetővé teszi számára. Ezután rendőri jelenlétnél vizsgálhatják át a tartalmat, ha pl. biztonságra veszélyes tárgyat látnak. Ahogy más repülőtereken is, egy dokumentum kerül ilyenkor a bőröndbe. Ha kerülhet is innen információ a rakodókhoz, ez igen korlátos módja a lopnivaló kiválasztásának, a “drót” leadása a rakodók felé szintén csak elég látványosan lenne megoldható. A látványosság pedig az amit minden tolvaj kerül.
Kérdésünkre válaszolva Hardy Mihály – a repülőtér kommunikációs igazgatója – elmondta, hogy a lopásokra a bekamerázott területen pl. úgy tud sor kerülni, ha  rakodók rövid időre magukkal a bőröndökkel “építenek” takarást a kamerák felé. A kitakarások a lehetőségét újabb kameratelepítésekkel igyekszik a repülőtér még tovább korlátozni. Megszüntetni teljesen ezt sem lehet.

És mi esélyt adunk a lopásra …

Ugyanakkor igen jellemző a kézipoggyászként hely hiányában már nem feladható csomagok rakodók általi dézsmálása, ami a repülőgépnél illetve annak csomagterében történik. Ezeket a csomagokat a légitársaságok csomagszabályainak megfelelően beszállításkor veszik el az utasoktól és azután kerülnek be a csomagtérbe (Delivery at aircraft). Jellemzően ez az a pont ahol az utas zavarba jön, és nem gondolja át, milyen értékeket hagy bent a csomagban. Személyes papírok, pénz, ékszer marad benne. Ráadásul ezek a kisbőröndök többnyire lezárva sincsenek. Könnyű prédák.

Ezekre a csomagokra és az eleve feladós bőröndökre is jellemző, hogy megjelenésükkel is képesek könnyíteni a repülőterek bűnözőinek “munkáját”. Értelemszerűen a drágább és szép állapotú típusok vonzzák az avatott tekintetet. A választást tehát ez is befolyásolja.  Később külön foglalkozunk ezzel, de itt érdemes megemlíteni, hogy a feladós poggyász biztonsági fóliáztatása ugyanakkor nagy eséllyel riasztja el az általában gyors és kevésbé látványos műveletekre specializálódó tolvajt.

Hogy kik vesznek részt a csomagfosztogatásban, azt részben már megválaszoltunk. Ugyanakkor kevés a konkrétum a légitársaságok alvállalkozóiként dolgozó földi szolgáltatókról. Olyan handlingcég nincs, ahol soha nincs lopás. A rakodók közt ráadásul van bizonyos típusú érdekközösség is, ami olykor átível a cégeken.  A botrány első napjaiban pórul jártak eseteit igyekeztünk leinformálni. A 444 cikkében név szerint említett motorversenyző pl. a Wizz esti járatával utazott Budapestről. Ez az induló járat a Malév GH rakodó alvállalkozójához tartozik, ám a többi hírekbe került járat budapesti lábán a török hátterű multi, a Celebi “felülreprezentált”. Ilyenek pl. a Ryanair vagy a Qatar járatai. Ezeket a Celebi vagy alvállalkozója rakodja. A legutóbbi esetben szintén a Celebi saját alkalmazottját fülelték le. A Celebi kapcsán sajnos több más nyugtalanító információnk is van. A cég olykor kritikus emberhiánnyal küzd, ami részben a rossz béreknek, részben más munkahelyi anomáliáknak is köszönhető.

Repülésbiztonság, munkavédelem?

Előfordult például, hogy a rakodási üzemterületi munkára nem kiképzett dolgozókkal segítették ki a rakodást. Nem meglepő ezután, ha a dolgozók képzésére sem fordít kellő figyelmet a kiszolgálócég. Így fordulhat elő az előtéren dolgozó műszaki forrásaink szerint pl. az, hogy a Celebi embere nyugodt lélekkel átsétál a már járó hajtómű mögött, amely így a betonra löki őt. Előfordultak konkrétan a repülés biztonságát befolyásoló melléfogások is a kiszolgálóeszközök használatában, ami ismét a képzés hiányosságait mutatja. Egy általunk hónapok óta figyelemmel kísért történet, amikor az unatkozó Celebi rakodó csomagcímkékkel leragasztva megrongálta egy repülőgép egyik magasságmérő körét, veszélyeztetve ezzel a biztonságos repülést is. Az érzékelőre  – ugyan angolul – nagybetűkkel rá van írva, hogy tilos eltömiteni vagy beszennyezni… A gépet kiszolgáló műszakiak időben észlelték a vandálkodást és a hibát megszüntették, a rendszert lepróbázták. A légitársaságot emiatt jelentős anyagi kár érte.

A folyamatban lévő ügynek komoly tanulságai vannak részben a kiszolgálópiac állapotáról, részben a hatóságok, nyomozószervek működéséről is. Az ügyről a napokban könnyed tényszerűtlenséggel megemlékező Pesti Srácok valamiért fontosnak tartotta kiemelni, hogy ez csak egy egyedi eset. Valójában pedig ez sokkal inkább egy durva figyelmeztetés egy súlyosabb légibaleset előtt, ahová ez a folyamat elvezethet. (A légitársasági vezető konkrét véleményével a következő cikkünkben foglalkozunk.)
Nem teheti tehát szét a kezét senki Budapesten, lépni kell!  És itt jutunk el ahhoz a ponthoz ami sokkal durvább probléma, mint egy 20.000 forintos parfüm  – és most elnézést kérek a lopásokban károsultaktól. Nem szándékom bagatellizálni az alapproblémát, ámde képzetlen, bármilyen módon veszélyes embereket a repülőgép közelébe engedni olyan felelőtlenség, amelynek önmagában azzal kellene járnia mindenfajta józan logika szerint, hogy a biztonságban rendre alulteljesítő cégeknek nincs helye egyáltalán a repülőtéren sem. Ehhez képest erélyes fellépésnek egyelőre nyomát sem látjuk.

Honnan hová tartunk rakodásügyben?

Régen a Malév selfhandling (“önkiszolgálás”) idején sem volt fenékig tejfel a poggyászhelyzet, de a sokszereplőssé vált piac sem hozott rendet. A hajdani Malév saját rakodószolgálatát jóval a légitársaság bukása előtt szervezték ki. Ekkor került képbe a múlt rendszer állambiztonsági tisztjeihez köthető Airport Security (AS). Ez a cég sokáig dolgozott a Malév GH-n keresztül a Malév alá mint alvállalkozó alvállalkozója, miközben maga is alvállalkozókat alkalmazott (…ne magát hibáztassa az olvasó, ha ezt a mondatot kétszer olvasta el…)
A szakmai múlttal is rendelkező repülőtéri kiszolgálócégek közé kakukkfiókaként érkezett a Budport a Malév GH akkori vezérének nehezen igazolható alvállalkozói megbízásával… A Budport a szerződés felülvizsgálata ellen szövetkezett az Airport Security rakodócéggel, amelynek következtében együtt estek ki a Malév GH alól az elmúlt nyár végén.
A Malév GH ma közvetlen rakodó alvállalkozóval dolgozik, saját rakodásellenőrzéssel.  A botrányok kapcsán – bár úgy tűnik, valóban kevéssé érintett – soha nem szólalt meg a Malév GH, pedig itt lenne a remek alkalom a menedzsment számára, hogy az őszi reorganizáció eredményét legalább a rakodás és a minőség kérdésében felvillantsa. A dolgozókban mindenesetre ismereteink szerint van egyfajta elégedetlenség a cégvezetés hallgatása miatt. Nekik ez becsületbeli ügy…

A ma jelenlévő multik közül nem sok szót ejtettünk a Menzies-ről, amely a hajdan sokkal szebb napokat látott GND Europe (a SKy Europe kiszolgálója) felvásárlásának útján került be Ferihegyre. A Menzies-nél sincsenek csodák, bár szintén kevéssé tűnik érintettnek. A hajdani nemzeti légitársaságtól menesztett  problémás rakodók közül többen ma itt dolgoznak. A mostani botrányok kapcsán a Menzies egyelőre szintén nem nyilatkozik. Várja a hatóság vizsgálatát.
A Celebit taglaltunk fentebb. A Celebi a rakodást a Power Shield Zrt. biztonsági felügyeletével oldotta meg – azzal az eredménnyel, amit ma látunk.

Ezek a cégek tehát a mai főszereplők. Látványos persze most pluszban a repülőtéri rendőrség (RRI) bevonása, amely a lopások kapcsán ki lett vezényelve a járatok felügyeletére – a politikai vihart csökkentendő. Ez viszont azon kívül, hogy látványosan rossz üzenet az utasoknak, nem lehet megoldás, és sejthetően nem is kívánja tartósan finanszírozni az állam. Finanszírozási lehetőség a cégek és a légitársaságok, áttátelesen pedig az utasok kezében van. És igen, a biztonság pénzbe kerül, legyen az vagyonbiztonság vagy repülésbiztonság. A végletekig lenyomott repülőjegy árakkal elmegyünk a falig. Ebből olyan pénzek jutnak a kiszolgálásra, ami tarthatatlanul kevés.
Fapados bérért nem meglepő módon vagy nagyon kiszolgáltatott, vagy nagyon fapados munkaerő vásárolható a piacon.

A rakodók szemével

A mostani botrány a becsületesen dolgozó többséget porig alázza. Információnk van arról, hogy repülőtéri dolgozók gyerekei kapnak megbélyegző megjegyzéseket saját közösségükben. A széleskörű sajtóhisztéria tehát célba érni látszik. A megoldás pedig nem a nagyközönség kezében van, hanem a gazdaságpolitikáéban és a légiiparéban. A rakodó – legyen bármilyen becsületes – gyakran méltatlan körülmények közt dolgozik. Egy átlagos hálózati légitársaság járatán pl. 4-5 tonna poggyászt mozgat meg 3-6 ember (kocsikra fel, gépre vagy csomagszalagra fel). Teszik ezt fagyban vagy kánikulában, 70 fokos betonon is. A gépenként akár már 300 EUR áron vállalt handlingből nem jut korrekt rakodóbérre, tisztességes munkaközi szünetekre, egyáltalán kulturált pihenőkre, meleg/hideg védőitalra …stb. Ennek ellenére a tisztességesen működni próbáló cégek igyekeznek többet juttatni a rakodóknak és odafigyelni a képzésükre valamint a felügyeletükre is. Például épp a tavaly augusztusban ésszerűsített alvállalkozói láncban úgy tudjuk, több jut a dolgozókra, egyúttal a munka felügyeletére is mint korábban. Ez pl. a Wizznek lehet jó hír, bár az új rendszerben többet is fizet a kiszolgálásért. Itt tehát ismét azt látjuk, hogy a változás motorja a nyomott árak ésszerűsítése, a felesleges alvállalkozói pénzszivattyúk kiiktatása és a jobb munkaerő megfizetése lehet. Repülőtéri forrásaink egyébként arról számolnak be, hogy a tisztességes dolgozók valószínűleg elfogadnák a testkamerás munkavégzést is, többek között épp azért, mert a mostani botrány általánosítva megbélyegzi az összes rakodómukást. Elvileg az ő becsületüket is védené a kamera. A Ripost által üdvözítő megoldásnak kikiáltott testkamerákat azonban nem erre a feladatra találták ki. Azok egyrészt óhatatlanul is kerülhetnek takarásba munka közben, másrészt – anélkül hogy ötleteket kívánnánk adni – kis is játszhatók. A repülőgép közelébe nem való embereket alapvetően amúgy sem a csomagok közt kell megállítani, hanem a munkaerő felvételekor.

A személyzeti kérdések anomáliáiról, rendszerszintű felelősségi kérdésekről, védekezésről és megoldásokról a cikk második részében írunk bővebben.

– PAN/CJA –

Borítókép: Baggage Battles – Travel Channel