Innovációs miniszter az RLSZ gálán: pilóták, szerelők, irányítók kellenek …

Verebes Kéri Hanga (Magyar Bázisugró és Ejtőernyős Sport Klub) vesz át egy Év sportolója díjat, Palkovics László miniszter pedig egy igazán boldog mosolyt…
Fent vagyunk a légiipar, a repülés és a kapcsolódó tudomány térképén, de ennek megtartásához utánpótlást kell nevelni, és meg kell találni azokat, akik különlegesnek érzik magukat attól hogy a gépek közelébe kerülnek. Tartalmilag ezzel a mondattal lehetne jellemezni dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédét a Repülő és Légisport Szövetség díjkiosztó gáláján a Repülés Éjszakáján. A gondolatok persze maguktól értetődőnek tűnnek mindazok számára, akik egy kicsit is ismerik a magyar repülés utolsó egy-két évtizedét. Legfeljebb azon folyhat vita, hogy e kijelentések a hosszú évek óta egyre égetőbb hiánytünetek közepette csak késtek, vagy már el is késtek. Ha viszont nem akarunk mindenáron ünneprontók lenni és valós törekvést feltételezünk az elmondottak mögött – értékelve a pilótaképzésben vagy a repülőgépgyártó és karbantartó iparban zajló fejlesztéseket is – akkor biztató jelnek is tekinthetjük az esten megszólalók beszédei közti korrelációt is. Kérdőjelek persze bőven vannak a jövőt vagy akár a minisztérium szerepét tekintve is.
A rendezvény a hajdani T1 terminálépületben zajlott. Több beszéd és díjátadó blokkból épült fel, az összefüggések miatt azonban célszerűbb ezeket tartalom szerint összevonva tárgyalni.
A korábbi cikkünkben is említett pozitív várakozásra utalt, hogy az ünnepségen nem igazán rágódtak a felszólalók az MRSZ elbukásán, hanem – méltatva ugyan a múltat – szinte magától értetődő folytatásként kezelték a szövetség újraszervezését. Gyöngyösi András felvezetőjében megemlítette, hogy a FAI jelenleg a Magyar Vitorlázórepülő Szövetséget tartja számon nemzeti szövetségként, de a feladatot véglegesen az RLSZ fogja ellátni, amelynek tagságához nem kényszer, hanem érdem lesz tartozni. A díjkiosztó előtt bemutatta a jelenlévőknek Tuzson Gergelyt, az RLSZ elnökét.
Az új elnök a szakágak együttműködése és a szakmai és szabályalkotási munka támogatása mellett a következő generációknak való példaadást és az oktatást emelte ki. Kitért arra is, hogy a repülőbál a hagyományokat, a szövetség szakágai pedig tudást tapasztalatot, eredményeket, vagyis a múltat hozzák, ám célokat és jövőt is jelentenek az egész repülési ágazatnak is, amennyiben a fiatalokat megszólítva segítenek őket értékes szakemberekké válni.
Szepessy Kornél a Hungarocontrol vezérigazgatója a globális és európai légiközlekedés növekedési trendjei mellett a kisgépes repülés bővüléséről is beszélt. A repüléstájékoztató (FIC) több mint 70.000 kisgépes repülést támogatott az elmúlt évben, vagyis 10%-kal többet, mint egy évvel korábban. A HC igyekszik a légtérhasználókkal jó kapcsolatokat ápolni, a napi segítségnyújtás mellett immár hagyományosan fórumot szervez a kisgépeseknek. Hangsúlyozta azonban hogy mivel a kisgépesek többnyire veszélyes környzetben repülnek, a HC-vel való rádiókapcsolat felvétele fontos, amelyre ugyan nem kötelezi ma a kisgépes pilótákat jogszabály a nem ellenőrzött légtérben, de a légtérhasználók biztonságát növeli, ha a pilóták kapcsolatot tartanak fenn a FIC-cel, pozíciójuk és útvonaluk közlésével. Kiemelte a drónok repülésének biztonságosabbá tételét, a szabálytalan repülések visszaszorítását, a különböző saját fejlesztésű netes, telefonos alkalmazásokat, repülőtér-információs fejlesztéseket, illetve a TMA optimalizációt is.
Palkovics László a cikkünk elején említett, szavai szerint átlagon felüli képességű emberi erőforrást igénylő szakterületekről beszélve megemlítette, hogy a következő 20 évben két-háromszorosra nő a légi iparág, melyben az állam feladata többek közt a szereplő együttműködésének segítése illetve annak biztosítása, hogy a megszerzett jogosultságainkat ne veszélyeztessük. Szintén kitért a légiforgalmi iránytás magyar innovációira, de a startup cégek autonóm drónrepülések terén folyó AI fejlesztéseire is. A turizmus és munkavállalás közforgalmi repülésre gyakorolt kétszámjegyű forgalomnövekedése kapcsán a pilótaképzés további fejlesztéséről, a környező országok számára nyújtható képzési szolgáltatásokról is beszélt a célok közt. Magyarország számára kiemelkedő lehet a rendszerváltás utáni legerősebb fejlődési ciklus az iparágban, ha azzal élni tudunk. Az ehhez szükséges, a nagy elődökhöz is méltó utánpótlás neveléshez kérte a továbbiakban is a szövetség munkáját, egyben gratulált az elnöki kinevezéshez Tuzson Gergelynek.
Eddig jó…Az ünnepségen általánosságokban megfogalmazott helyzetkép alapján tehát úgy tűnik, hogy a légiszakma megjelent szereplői és a szakpolitikai vezetés is látja a magyar repülés helyzetét, ami szerencsére nem újdonság. (Külön kiemelném a témában 2014-ben kiadott Nemzeti Közlekedési Stratégia helyzetelemző megállapításait.) A kérdés viszont a tettek mezején dől el. Mennyire fontos a hatékony intézkedésekben a megszerzett jogosultságaink elvesztése miatti aggodalom, illetve a szakember utánpótlás helyenként már teljesen a körmünkre égett problémája, valamint a potenciális fejlődési lehetőségek kiaknázása? Mennyire éles kérdés mindez a szakpolitika, a költségvetés, vagyis az ország mindenkori, de különösen a jelenlegi kormánya számára? A beszédeket és különösen a miniszteri beszédet hallgatva tehát csak azért maradt hiányérzetem, mert bár Rotter és Rubik örökségét, a perspektívákat és a légisportban a jövőben is elvárt szép eredményeket megemlítettük, arról nem esett szó, hogy mihez kezdünk valójában a magyar repülőszakmába kerülő utánpótlással, ha lesz… |
Díjátadások – Vándor és különdíjak:
A díjazások sora a Rotter Lajos 1936-os olimpiai céltávrepülésésének emléket állító vándordíj átadásával kezdődött (Magyarországról kiinduló leghosszabb céltáv).
A díjat Hamar Zoltán a Varió SE tagja nyerte 506.8km-rel hurokpályán.
A Trofea Hungavia – Műrepülő Sportszerűségért Vándordíjat annak ítélik oda, aki jelentős mértékben hozzájárult a magyar műrepülő sport fejlődéséhez, vagy kimagasló sportszerűségről tett tanúbizonyságot.
A díjat a Genevation Aircraft Kft. kapta.
A Turul Vándordíj a hazánk légterében legnagyobb magasságot elért sportrepülő részére adható.
A nyertes Pólya Balázs lett (Oldtimer Aeroklub) – 2979m.
Az Ikarosz Vándordíj az előzőhöz hasonló, de a világ bármely légterében legnagyobb magasságra emelkedő sporttárs kaphatja meg.
Ezt a díjat Kiss Dániel (ACFH) kapta 7259m.
Lányi Róbert Emlék Alapítvány – Életműdíj
A Magyar Ejtőernyős Szövetség életmű díjat adományozott Mészárovics György ejtőernyős sportolónak a Honvéd SE tagjának.
A Magyar Vitorlázórepülő Kupa éves pontszerző verseny díjai:
Magyar Vitorlázórepülő Kupa I. kategória:
1. Hegedűs László Alföldi RK
2. Verebélyi Zoltán Alföldi RK
3. Sindely János Alföldi RK
Ifjú Ezüstkoszorúsok versenye:
1. Orsy László Délvidéki Aero Club
2. Wéber Zsombor Alföldi RK
3. Muráti Judit MALÉV RK
Magyar Vitorlázórepülő Kupa ifjúsági pontszerző verseny:
1. Wéber Zsombor Alföldi RK
2. Lencsés Péter Aero Klub Hajdúszoboszló
3. Bíró Bálint MÁV RK
Magyar Vitorlázórepülő Kupa női pontszerző verseny eredménye:
1. Muráti Judit MALÉV RK
2. Diófási-Kovács Orsolya Őcsényi RK
3. Szamosújvári Lilla MÁV RK
Magyar Vitorlázórepülő Kupa Klubok éves pontszerző versenye:
1. Alföldi Repülőklub
2. Dunaferr RK
3. MALÉV RK
Magyar Vitorlázórepülő Kupa pontszerző csapatverseny:
1. Alföldi RK
Hegedűs László –- Verebélyi Zoltán – Sindely János
2. Dunaferr Repülő RK
Varga Tibor – Gál Tamás – Geráth Károly
3. MÁV RK
Gangl Gábor – Bánki Péter – Bíró Bálint
Vitorlázórepülő Rally Kupa:
1. Laurinyecz Sándor Kvasz András RK
2. Vámosi Tamás Opitz Nándor RK
3. Gál Tamás Dunaferr RK
Vitorlázórepülő rekordok:
Hegedűs László Alföldi RK tagja az elmúlt évekhez hasonlóan 2018. évben is a rekordokat döntögette és állította be. Összesen nyolc rekorddal gazdagította rekord listáját. A rekordok között szerepel országos-, nemzeti- , Európa- és Afrika rekord.
Rally-repülő Kupa pontszerző verseny eredmények:
Magyar Rally Kupa 1. helyezett párosa: Benedek János – Filemon Edina dr. Esztergom RK
Magyar Rally Kupa 2. helyezett párosa : Pák András dr. – Nagy Gyula GYAKE
Magyar Rally Kupa 3. helyezett párosa. Grillmayer Alexandra – Németh Gergely Kék ÉG SRE
Siklóernyős rekordok:
Beliczay Koppány Cloudbase SE
3 db. Szabad hurok és háromszög pályán elért 3 db. távrepülő rekordot
Fichtinger Gyula MSE
Céltáv országos, nemzeti és Világrekord valamint sebességi országos és nemzeti rekordot repült.
Juhász Katalin fAir Play SE
3 db. országos- nemzeti és női rekordot repült.
Rácz Balázs ASE EnAirgy
5 db. országos-, nemzeti általános rekordot repült.
Detki Árpád Kemrse SE
Sebesség 25 km-es FAI háromszögben Országos általános rekord 15,9 km/ó
Varga Norbert Kemrse SE
Magassági Országos és Nemzeti rekord 2582
Szécsi Gáborról elnevezett Fair Play díj:
Szabó József Griff SC
Az UL VB-on nyújtott kiváló szereplésért a Motoros Könnyű Sportrepülő Szövetség egy-egy emlék plakettet adományozott a csapat tagjai részére:
Thuróczy Endre Dunaferr RK
Hegedűs Károly – Csapó Tünde Keszthely RSE
Kopa László – Kun Zoltán Amatőr SE
Gémesi Zsolt ASE
Waller Attila – Pataki Bernadett Nagykanizsa SE
Martinecz Endre Pinka RK
Vitorlázórepülő arany teljesítmény jelvény:
A vitorlázó repülésben arany koszorú feltételét teljesítette:
Kiss Dániel ACFH
Tóth Gábor Alföldi RK
Vitorlázórepülő gyémánt koszorú feltételt teljesített
Kiss Dániel ACFH
Az Év sportolója díjak:

Egy, csak egy legény … talpon, háton, dugóban és bárhogy: Tóth Feri (Magyar Műrepülő Klub) veszi át az Év sportolója serleget
Az év sportolója vitorlázórepülésben: Gulyás György MALÉV RK
Az év ifjúsági sportolója vitorlázórepülésben: Arday Dániel MALÉV RK
Az év sportolója motoros műrepülésben: Genevey Daniel Magyar Műrepülő Klub
Az év sportolója vitorlázó műrepülésben: Tóth Ferenc Magyar Műrepülő Klub
Az év sportolója motoros rally-repülésben: Mayer Béla – Havlin Péter Győri Aeróklub (külföldön tartózkodnak)
Az év sportolója motoros könnyűrepülésben: Thuróczy Endre Dunaferr RK
Az év férfi sportolója ejtőernyőzésben: Asztalos István Szolnok Honvéd SE
Az év női sportolója ejtőernyőzésben: Verebes Kéri Hanga Magyar Bázisugró és Ejtőernyős Sport Klub
Az év sportolója sárkányrepülésben: Újhelyi Balázs Amatőr SE
Az év siklóernyős távrepülő sportolója Rácz Balázs Amatőr SE
Az év női siklóernyős távrepülő sportolója Honti Adél Márta Felhőalap SE
Az év siklóernyős célra szálló sportolója: Kaszás Sándor Szoboszlói Darazsak SE
Az év női siklóernyős célra szálló sportolója: Grillmayer Alexandra Airborne Club
-PAN-