Reptéri történetek Münchenből – avagy egy könyv “rampásnézetből”

Sok szempontból rendhagyó könyv “kefelevonatát” kaptam meg pár napja Antal Lajos szerzőtől, aki oly sok magyarhoz hasonlóan – és nem hasonlóan – vágott neki a világnak, hogy szerencsét próbáljon, és így került Münchenbe a repülőtérre. Hasonlóan, mert a külföldi lehetőségek és az azokról szőtt tervek motiválták, és nem hasonlóan, mert a könyvet elolvasva rájövünk, hogy a szerző mindeközben sem tettekben, sem lélekben vagy gesztusokban nem fordított hátat a hazájának, korábbi élete semelyik részének sem. Már emiatt is unikum a könyv, hiszen nincs semmiféle térítés, politizálás – sem a kiutazás miértjét, de a világ más országait, népeit, cégeit illetően sem. Hiányoznak a minősítések, az indulatok az írásból. Mondhatjuk úgy is: ez egy halk szavú könyv.
Régen naplónak soroltuk volna be, ma inkább blogkönyvnek. Ez előrevetít egy műfaji szabadságot, ami jót is tesz az amúgy meglehetősen szigorú rendben és ritmusban zajló rampatiszti munka oldottabb, testközelibb tálalásának.
Ugyanakkor ez a műfaj megadja azt a szabadságot is a szerzőnek, amelyben nehezen lenne számon kérhető, hogy íróként mennyire vérprofi. Az itt-ott előforduló aprócska kis bakik helyére tehát nyugodtan képzeljük oda egy valódi napló kis áthúzott betűit, bebiggyesztett kis lapszéli javításait.

Az előszó maga egy egészen mini interjú, az azt követő önéletrajzi előzményfejezet pedig olyan, mint egy gyorscsévéléses keresés egy riportfelvételben. Pont azt tudjuk meg a szerzőről, ami ránk tartozik, és már megyünk is tovább. A szakmába lépés története azonban akár egy intenzív pályaorientációs anyag is lehetne, ami kitér a külföldi munkavállalás, tanulás, HR-felmérések, a bármilyen munkalehetőségben való megkapaszkodás, és a végül sikeres reptéri elhelyezkedés embert próbáló szakaszain, amit igazából nehéz elkerülni a szerencsét próbálóknak. A szerző itt is, ahogy a könyv további részében is csak vékony érzelmi metszeteket villant fel a saját hangulataiból, a kudarcok és a kisebb-nagyobb sikerek tárgyilagos valósága mellé. Nem akar meggyőzni minket semmiről, de azért pontosan tudjuk, hogy ő akkor hogyan élte meg az adott helyzeteket.

Ez a közlésmód vonul aztán végig a könyvön, vagyis egyre kevesebb magyarázó megálló után egyre töményebb bejegyzésekben megyünk végig egy-egy erősebb nap, járat, érdekesség tömör sztoriján. Innentől a könyv úgy zajlik, mint egyfajta borkóstoló. Minden tétel ugyanarról szól, de nincs két egyforma. És mikor “visszakóstolunk”, tehát mondjuk ugyanazokat a cégeket, utazótípusokat, típushelyzeteket vesszük elő újra egy-egy alkalommal, mindig kicsit más oldalról is látjuk őket.

A járatok vezényléséről szóló történetekben csak ritkán látunk más karakterek fejébe, hiszen a légiközlekedés a betonon soha nem az élettörténetekről szól, hanem a kiszámítható rendszeresség olykor hirtelen kiszámíthatatlan anomáliáiról, vicces, vagy épp tragikus pillanatokról, és a változó helyzetekben, cserélődő szereplőkkel is ugyanazt a pontos ritmust játszó zenekarról.
Azonban a ritka érzelmi bepillantások a fejekbe mégis összeraknak bennünk egy képet, amiből igazából nem a mellékszereplők jelleme rajzolódik ki számunkra, hanem a szerző saját gondolkodása utasokról, barátokról, kollégákról, tiszteletről, munkáról, helyzetekhez való hozzáállásról, jellemről.

Mindez pedig segít nekünk megérteni nemcsak a repülőtér monoton de mégis mindig változó világát, az utasként eddig esetleg furcsának vagy bosszantónak gondolt folyamatokat, hanem azt is, hogy milyen jellemvonások, milyen alapállás szükséges ahhoz, hogy ezt a szakmát hosszú távon is jól, mindig új örömöt lelve, a gépies lüktetésben is emberként megmaradva lehessen végezni.

A könyv bemutatója  március 14-én 15:00–18:00-óráig a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az Aeroparkban lesz.

– PAN –