Elindul a csoportos létszámcsökkentés a Budapest Airportnál
Március végén írtunk arról, hogy a Budapest Airport feltételesen ugyan, de bejelentette a csoportos létszámcsökkentést. A végrehajtást lényegében a járványügyi intézkedések miatt létrejött válság alakulásától tette függővé a vállalat azzal, hogy lehetőség szerint készenléti szabadsággal és részmunkaidővel is igyekszik az állományt érő veszteségeket csökkenteni. Az üzemeltető emellett elhalasztotta minden munkavállalói és céges rendezvényét. Vizsgálják az állami csomagok alkalmazhatóságát is.
Ugyan mindezek által csökken a végül szükségessé váló elbocsájtások száma, azonban Ferihegy forgalma a korábbinak továbbra is csak árnyéka. Legfőképp a nagy tehercégek, a Wizz “cargo-only” és utasfuvarjai, valamint egy-egy egyéb járat jelenti a gépmozgásokat.
Az utasforgalom jó esetben is párszáz embert jelent ma a múlt évi 44 ezer fős napi forgalomhoz viszonyítva. A repülőtéren csak magyar, illetve nálunk életvitelszerű tartózkodásra jogosult Európai Gazdasági Térség-beli polgárok léphetnek be.
A Budapest Airport közleménye megerősíti azokat a várakozásokat, amelyek a forgalom lassú helyreállását prognosztizálják. Emiatt, mint írják “a budapesti repülőtér utasforgalma valószínűleg sem idén, sem a következő két-három évben nem fogja elérni a korábban prognosztizált 17 milliót, sem pedig a tavaly regisztrált 16 milliót.” Ebből kifolyólag a forgalommal összefüggő munkakörökben karcsúsít a vállalat.
A BUD felsővezetése anyagi támogatásából már április elején létrejött a BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítvány a járvány miatt nehéz helyzetbe került munkavállalók segítésére. A BUD csoport minden felsővezetője felajánlotta áprilisi jövedelmének nagy részét. Ez több mint 60 000 eurót kitevő felajánlás, amely a napokban egészült ki egy tulajdonosi támogatási keretdöntéssel is.
Címfotó: bud.hu